Cerberus Productions

Cerberus Productions

Cerberus Productions A budapesti Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum Digitális Témahetében igazi küldetéssel szembesültek az iskola diákjai: különböző társadalmi témákat feldolgozó rövidfilmek készítése eltérő műfajokban, illetékes alapítványok, szakértők bevonásával. …

Tematikus témahét

Tematikus témahét

Tematikus témahét az AKG-ben Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium március 16-20 között tematikus hetet tartott. Az idei hét fő témája a ‘non-profit civil szervezetek’ volt, mely keretén belül különböző civilekhez látogathattak …

Szájjal festés és barátbot

Szájjal festés és barátbot

A tavaszias idő beköszöntével szemléletformáló csapatunk is megkezdte munkáját. Március 18-án a XX. kerületi Ady Endre Általános Iskolában jártunk, immár másodszorra. Ez az intézmény 2019 óta minden év tavaszán egészségnapot …

Szakmai délelőtt

Szakmai délelőtt

Az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ december 4-én fontos esemény helyszíne volt. Itt került megrendezésre a Fogyatékossággal Élő Emberek Nemzetközi Napjához kapcsolódó szakmai délelőttünk. Kiemelt célunk volt, hogy megismertessük a kerületi …

Vedd észre, éld át

Vedd észre és éld át!

Vedd észre és éld át! Ez a címe annak a érzékenyítő programnak, melyet a Ferencvárosi Önkormányzat indított útjára. Az önkormányzat esélyegyenlőségre és lakossági érzékenyítésre való fokozott törekvését híven tükrözik meghirdetett …

Autómentes Nap

Részt vettünk a Budapesti Autómentes Napon

Élményeim az Autómentes Napon Az idei Autómentes Napon a Mozgássérültek Budapesti Egyesületével volt lehetőségem részt venni, ahol szemléletformáló programokkal igyekeztünk közelebb hozni az emberekhez az akadálymentes közlekedés fontosságát. Nagy élmény …

MBE szemléletformálás a Kapolcsi Művészetek Völgyén

Többek között ezekre a kérdésekre kaphattak választ lelkes csapatunktól mindazok, akik 2025. július 25-én pénteken ellátogattak a Kapolcsi Művészetek Völgye Segítő Udvarába! Az eseményen mozgássérült személyek önállóságát segítő speciális eszközökkel …