Vedd észre és éld át!

Vedd észre és éld át!

Ez a címe annak a érzékenyítő programnak, melyet a Ferencvárosi Önkormányzat indított útjára.

Az önkormányzat esélyegyenlőségre és lakossági érzékenyítésre való fokozott törekvését híven tükrözik meghirdetett programjaik, pályázataik.

A fenti kezdeményezés keretében a Ferencvárosi Művelődési Központtal karöltve szervezték meg 2025 október 3-án a tervek szerint hagyományteremtő „Érzékenyítő nap”-ot a kerületi diákok és más érdeklődők számára. Ezúttal az általános iskolák felső tagozatai és a gimnazisták kaptak meghívást, melyre 10 iskola jelentkezett, 250 gyerekkel.

A helyszín a Ferencvárosi Művelődési Központ volt és az idelátogató diákoknak különleges élményekben lehetett részük. A Mozgássérültek Budapesti Egyesülete szemléletváltó foglalkozással fogadott négy általános iskolai osztályt, két ötödikes, egy hatodikos és egy hetedikes csapatot.

A József Attila emlékév tiszteletére a meghívott osztályok együtt elszavalták a költő „Hull a levél a fáról” című versét, melyet – kedves gesztusként –, jelnyelven is elmutogattak.

A foglalkozás során megismerkedhettek a mozgássérültek mindennapi életével, a hétköznapok kihívásaival. Szituációs gyakorlatok keretében kipróbálhatták az egykezes cipőfűzést, szájjal rajzolást, megismerkedtek a kézhosszabbító bottal, írássegítő eszközökkel, de LEGO-ból építhettek rámpát is, ez nyilván a fiatalabb korosztályok körében volt népszerűbb.

A gyerekek nyitottan, érdeklődve ültek az asztalokhoz, az osztálykísérő pedagógusoktól pedig megtudhattuk, hogy volt osztály, ahol heteken át készültek erre az eseményre, paralimpiáról beszélgettek, vonatkozó könyvet olvastak ott is, ahol nem lehet érintett diák, mivel az iskola nem akadálymentes. Az iskolások hozzáállásáról mindent elárulnak a rácsodálkozás, a döbbenet és az elismerés szavai, amelyeket az asztalok körül elcsíphettünk:

  • B……uuus, ezt valakinek mindennap így kell végigcsinálnia?
  • Ezt egy kézzel nem lehet megkötni…
  • Még két kézzel se…
  • Hú, szájjal rajzolni is milyen nehéz
  • Ezt ismerem, papának is van ilyen, ő mopedes
  • Kerekesszékkel is lehet sportolni?
  • Már tudok egy kézzel csomót kötni!
  • Nem gondoltam, hogy sikerülni fog…
  • Azért milyen ügyes, aki ezt mindennap végig tudja csinálni…

Vélemény, hozzászólás?