Az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ december 4-én fontos esemény helyszíne volt.
Itt került megrendezésre a Fogyatékossággal Élő Emberek Nemzetközi Napjához kapcsolódó szakmai délelőttünk.
Kiemelt célunk volt, hogy megismertessük a kerületi önkormányzatokkal egyesületünk működését, szolgáltatásait, hiszen mindezt eddig jobbára csak a kerületi klubok pályázatain keresztül érzékelhették.
Ezen a napon meghívott vendégeink önkormányzati és tankerületi képviselők, szociális intézményvezetők voltak. Kollégáink nem csupán az egyesület tevékenységi területeit mutatták be, de az okos otthon projekt működését, és a területet érintő uniós távlatokat is.
Egyesületünk interaktív bemutatóval is készült. Kezdeti kihívás gyanánt a meghívottak személyenként kaptak egy kis legó alapcsomagot, melyből egy-egy kacsát kellett kirakniuk. Az eredmény változatos és sokszínű lett, mint maga az emberi faj, hiszen ezt volt hivatott bemutatni ez az apró kísérlet. A kihelyezett asztaloknál pedig az érdeklődőket okos otthon bemutató várta, és persze, a már jól bevált legó rámpaépítés, egykezes cipőfűzés, kézhosszabbító, szájjal festési lehetőség.
Az alkalom tiszteletére a színházterem közepére állították a szervezők a speciális triciklit, melyre a a vállalkozó kedvű vendégek fel is pattanhattak, hogy kipróbálják, milyen érzés olyan gépezettel haladni, amely kifejezetten egy mozgássérült ember igényei szerint került kialakításra.
A résztvevők meglepő nyitottsággal, átérzéssel települtek egyik asztaltól a másikhoz, mélyről jövő reflexiókkal reagálva a mozgássérültek mindennapos kihívásaira, így nem csoda, hogy az asztalok között haladva különböző megnyilvánulásokat hallhattunk.
Legóasztalnál:
-Egy rámpának stabilnak kell lennie és nem lehet túl meredek, hogy jut fel rajta. Nem lehet kátyú, döccenő! …Csak meg kell hosszabbítani.
Befűzésnél:
– Ha tízszer próbálnám, se sikerülne… De jó, hogy létezik tépőzár.
Szájjal festés:
-De hiszen… ez igazi művészet! Mennyi munka, mennyi kudarc lehet ebben, míg valaki megtanulja!
-Jaj, nem, nagyon nem szeretnék szájjal festeni…
Tricikli:
– Azt hittem, ezzel milyen könnyű lesz menni. Nehéz irányítani, tekerni… De azt hiszem,fontosabb a stabilitás… Nem tudsz olyan kerékpárt kifejleszteni, ami mindenkinek jó lesz.
A résztvevőket kérdezgetve, empatikus, mély gondolatokat fogalmaztak meg:
-Ez egy új tapasztalat. Örülök, hogy vannak ujjaim. Belegondoltam, milyen bosszús vagyok, ha egy apróság nem sikerül. Szidjuk magunkat,milyen ügyetlenek vagyunk… Nem is vesszük észre, mekkora szerencse, hogy használhatjuk a kezünket, ép, mozgó ujjainkat. Örülnünk kellene … és segíteni annak, aki ezt nem teheti meg.
-A szájjal festés különös élmény, egy teljesen más perspektíva. Próbáltam fókuszálni, az agyamban a kép középen volt, de végül mindig fentebb került, mint ahogyan szerettem volna, hiszen a szám is feljebb van, mint a kezem és eddig csak kézzel festettem…
-Hétköznapi dolgok, nekünk természetesek.A mozgássérülteknek kihívás, valószínűleg rengeteg kudarccal, hiszen még az akadálymentesség sem az igazi, imént mondta valaki, hogy akadálymentesnek mondott úton borult fel … egy kis gödör miatt.
A program egyik fontos konklúziója: attól, hogy valamit akadálymentesnek mondanak és jegyeznek be, még nem biztos, hogy valóban az.
A program során és az utána lezajlott beszélgetésekből egyértelműen leszűrhettük, hogy vendégeink érzékelték: ezek a szemléletformáló programok nem csupán a befogadásra és elfogadásra érzékenyítenek, de remekül megfelelnek a munkavállallók számára közösségépítés, a kreativitás, rugalmasság fokozására is.
Remélhetőleg ismét egy pozitív folyamat vette kezdetét.
