Csak egy kék színű virág

„Aki eljön, mind barát…” 

Ez lehetne a mottója a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete vendégszerető Pesterzsébeti Klubjának, mely 2025, október 13-án, délelőtt ünnepelte 10. születésnapját.

Az érkezőket süteménnyel, szendvicsekkel megrakott asztal és mosolygó arcok várták.

A programot Stróbel Kitti klubvezető szavai nyitották meg, ezt követően a jelenlévők együtt énekelték Tolcsvai, -a klub mentalitását híven tükröző-,  „Csak egy kék színű virág” című, összetartozásról szóló  dalát, majd Pazzagli Ágnes kerekesszékes versenytáncos, -kétszeres magyar bajnok-, előadását láthattuk. 

Piroska, aki alapító tag, szép beszédben  emlékezett meg az elmúlt évek eseményeiről, jeles napok megünnepléséről, örömekről és veszteségekről. Mint megtudtuk, a  klub változatos foglalkozásokat tart. Kötnek, horgolnak, játszanak, Munkácsy- vagy épp sünkiállítást látogatnak, tornáznak, röviden összefoglalva: ÉLNEK. 

Az ünnepségen jelen volt Fekete Katalin képviselő asszony és Havasi Zoltán alpolgármester, aki köszöntőjében elmondta, hogy az önkormányzat tervében áll kiterjeszteni a gondostaxi szolgáltatást azt eddigi idősebb korosztályon kívül a fiatalabb rászorulókra is.  

Piroska elmondta, hogy a klubtagok hétfőnként találkoznak, de ezt kevésnek érzik, így hétköznapokon is kapcsolatban vannak, segítik, támogatják egymást, karácsonyi ünnepet, családi napokat, kirándulásokat szerveznek, kulturális programokon vesznek részt, vagy csak együtt fagyiznak egyet.

Stróbel Kitti, -aki két és fél éve vezeti ezt a derűs, életigenlő klubot-, válaszolt kérdéseinkre:

-Mi volt a klub legkiemelkedőbb eseménye a közelmúltban?

– Mikor különdíjat nyertünk a civil szervezetek közötti lakóhely ismereti versenyben. Ez kétfordulós volt, május 30-án volt az eredményhierdetés és idén újra jelentkeztünk.

-És a legkellemetlenebb?

-Egy kirándulás alkalmával volt, aki nem fért fel a buszra, ami két fordulóval közlekedett és következővel tudott jönni, így sajnos, ők lemaradtak a programról. Azóta nem két fordulóval megy a buszunk, hanem kettő megy egymás után.

-Tervek a jövőre?

-Most most a civil szervezetek közti verseny, amiről már esett szó, szeretnénk még több kirándulásra eljutni, és persze, a fiatalok. Nagyon sok fiatalt szeretnénk bevonzani, akár online kapcsolattartás szintjén is.

Az interjú alatt kedves meglepetésként motivációs kártyákat is kaptunk. Az enyémre ez volt írva: LEGYEN SZÉP NAPOD! Az volt, köszönjük, Pesterzsébeti Klub!

Az aktív életet folytató csapat születésnapi ünnepére a torta érkezése tette fel a koronát.  

Végül pozitív érzésekkel és a tagok ajándékával, egy gondos kezek által horgolt, apró, kék színű virággal kezünkben búcsúztunk a helyszíntől. 

Vélemény, hozzászólás?