Amint az Egyesületünk Facebook oldalán és honlapján megjelent-, számos írásból már kiderült, a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete igen sokoldalú szervezet. Érzékenyítő foglalkozások, támogató szolgálat, okos otthon projekt, otthoni szakápolás, albertirsai pihenőház, iskolakezdési segély, a kihagyhatatlan kerületi szervezetek, (melyek egyszerre nyújtanak kikapcsolódást, értékes időtöltést és fontos információkhoz jutást) és még sok más lehetőség kínálkozik a változatos szolgáltatások között.
Amiről talán ritkábban esik szó, de legalábbis kevésbé közismert tevékenység; a tapasztalati szakértői munka.
A tapasztalati szakértő saját érintettsége által átélt tapasztalatain keresztül segít sorstársainak segédeszközök bemutatása során, vagy éppen akadálymentesítési munkák eredményének felmérésében, véleményezésében. Ez utóbbi feladat nem is mindig egyszerű, hiszen azzal jár, hogy az MBE munkatársai a tapasztalati szakértővel felkeresik az adott beruházás helyszínét, (ami lehet ugyan a főváros területén, de gyakorlatilag bárhol, szerte az országban), tesztelik a megvalósított akadálymentesítést és írásbeli véleményt nyújtanak be erről. Az Európai Unió által támogatott beruházások egyik feltétele az akadálymentesség, legyen szó bölcsődéről, sportcentrumról, óvodáról, vagy tömegközlekedésről.
Az Egyesület számos ilyen projektben vett részt, 2025-ben ellátogatott Csobánkára, 2026 első félévében pedig többek között Celldömölkre, Hidasra, Nagyecsedre, Őrbottyánra, Etére, Négyesre… és a Keleti pályaudvarra, motorvonatok akadálymentességének tesztelése céljából. A helyszíneken mindannyiszor kitartóan jelen volt Altnerné Gapsu Anett elektromos kerekesszékes, a vasúti felméréshez pedig csatlakozott Kiss Sándor, mechanikus kerekesszékes tapasztalati szakértő is.
Ahány helyszín, annyiféle megvalósítással találkoztunk. Hidason, az alig 1800 fős településen a kedves fogadtatás mellett megdöbbentően modern, jól akadálymentesített óvoda és bölcsőde várta a csapatot, Őrbottyánban egy multifunkciós sportközpontban a mozgássérülteket célzó remek kialakítás mellett látássérülteknek Braille írással és erős kontrasztú színekkel, hallássérülteknek indukciós hurok megoldással kedveztek.
A motorvonatok akadálymentességének felmérése kapcsán fontos szempont többek között: a mosdó helyzete, villanykapcsoló magassága, mennyire használható kerekesszékes ember számára, a mellékhelyiség mérete, vészjelző elérhetősége, stb.
Vasúti közlekedés esetében fontos információ, hogy mozgássérült, kerekesszékes személy számára a szerelvény rendelkezik emelővel a szerelvényre való feljutáshoz, azonban az utazás megkezdése előtt 2026. július 1-től már csak 24 órával e-mailben, vagy telefonon szükséges egyeztetni a MÁV ügyfélszolgálatával, segítség igénylésére, ugyanis ezt az emelőt csak vizsgázott vasúti munkatárs kezelheti.
Az akadálymentesítés és ezzel együtt az elfogadás egyre szélesebb körű térnyerése biztató nem csupán minden mozgássérült és fogyatékkal élő számára, de minden más embernek is, aki tudatában van a technikai haladás közösségre gyakorolt építő hatásának.




