Akadálymentes játszóterek 2026-ban is

Országszerte egyre több akadálymentes játszótér jelenik meg. Természetesen nem csak úgy, varázsütésre nőnek ki a fűből, hanem komoly támogatások, felmérések, tervek, építkezések nyomán. Az nem is kérdés, mennyire fontos, hogy el- és befogadó, empatikus felnőtté váljanak gyermekeink és ennek a folyamatnak már kisgyermekkorban el kell kezdődnie.

Ezt az ideológiát követte a -170 megváltozott munkaképességű kollégát foglalkoztaztató- Szerencsejáték Zrt. mikor 2017-ben útjára indította ’A játék összeköt’ elnevezésű projektjét, mely egy befogadó játszótérépítési program. Ennek keretében már 42 akadálymentes, különböző, mesevilágot idéző tematikára épülő, jól felszerelt játszóteret hoztak létre, ahol ép és fogyatékkal élő gyermekek egyaránt élvezhetik az aktív gyermekkor minden örömét. A felszerelés részét képezik többek között kerekesszékes gyerekek számára is használható homokozóasztalok, fészekhinták, süllyesztett trambulinok, akadálymentes kis meseházak.

A Mozgássérültek Budapesti Egyesülete 2018-ban csatlakozott a projekthez és idén már négy ilyen innovatív, befogadó tér felmérésében vett részt, mint tapasztalati szakértő. A Vácrátóton átadott játszótér világa Frakk meséit idézik, Dorogon a város bányászati múltjára emlékeztet a ’Népes’ nevű bányavonatos játék, míg Csongrádon a Tiszaparti vízi világba, Pákozdon pedig a köztudottan barátságos, egyfejű sárkány, Süsü birodalmába vezet a játszótér berendezése.

Ezek a közösségi terek nagymértékben hozzájárulhatnak egy elfogadóbb, embertársaink különbözőségére nyitott generáció felnövekedéséhez.

Mindehhez a Szerencsejáték Zrt mottója: Nem az a fontos, ami elválaszt, hanem az, ami összeköt.

Akadálymentes játszótér
Akadálymentes játszótérAkadálymentes játszótér
Outdoor event with white canopy tents, people socializing near a children's play area against a bright blue sky.Colorful train-themed playground with slides and climbing frames; adults stand nearby under trees in the background.

Vélemény, hozzászólás?