Indul a szezon!
Ha akarnánk, sem tagadhatnánk: az ajtókon már a tavasz kopogtat. Ha pedig tavasz, akkor ez azt is jelenti, a Mozgássérültek Budapesti Egyesületének kerületi szervezetei számára is kezdetét veszi egy újabb tevékeny, ígéretes szezon. Persze, mielőtt azt hinnénk, hogy az év végi, nyüzsgő ünnepi hangulat elmúltával és az utóbbi években megszokottnál keményebb tél érkeztével megpihentek és a hideg elől begubóztak a csoportok, nézzük meg, mi is történt az év első hónapjaiban: mindenekelőtt elkezdődtek a klubnapok.
A hideg ellenére pedig részt vett a tagság többek között parlamenti- és múzeumlátogatásokon, volt koncert hallgatás a Városházi Estéken, több nívós színházi előadás, mint például a József Attila Színházban a Szibériai Csárdás, Magyar Színházban a Legyetek jók, ha tudtok. Külön kiemelendő a Szépművészeti Múzeum „A Nagy Falon innen és túl” című kiállítása, melyre az MBE több kerületi szervezetéből is érkezett számos érdeklődő, csakúgy, mint a Fővárosi Nagycirkusz Fesztivál Plusz – Győztesek Gálája műsorára. Március elején pedig nőnapi műsorok köszöntötték a gyengébbnek mondott nemet.
De mindez csupán az első hetek eredménye, a folytatás pedig még ennél is ígéretesebb: a kerületi szervezetek számos izgalmas, nagyszerű programot terveznek a 2026-os évre, melyek túlnyomó többségét a klubtagok ingyenesen, vagy jelentős kedvezménnyel vehetik igénybe.
A tervekben szerepelnek a változatos klubnapokon túl opera és operett előadások, mozizás, múzeumok látogatása, Tropicarium, orchidea kiállítás, kecskefejés, kis és nagy kirándulások, buszos és vonatos utazások többek között olyan úticélokkal, mint Zebegény, Gödöllő, Komárom, Köpcsény… és természetesen, nem utolsósorban a fővárosi és kerületi rendezvények, kitelepülések. Mindezt pedig gyakran közösségépítő módon, kerületek közötti együttműködéssel valósítják meg a csoportok, ezzel is erősítve a kapcsolatot, gazdagítva a programok tárházát.
A helyi szervezetek vezetőit érdemes megkeresni bővebb tájékoztatásért, hogy ne maradjon le senki, semmilyen kínálkozó lehetőségről. Adjuk meg magunknak az esélyt, hogy a 2026-os évünk tartalmas, pozitív eseményekkel teli esztendő legyen, amelyre jólesően tudunk majd visszaemlékezni 2027 tavaszán.







