Reuma szervezet

Reuma HÍREK

Jelenleg nem működik, szervezés alatt!

 

Klubunk 1981. november 24-én alakult. A klubot Dr. Papp Irén főorvos asszony és orvosbarátai hozták létre.

A Rokkantak Évében – 1981-ben – a társadalom a szokásosnál jobban odafigyelt a fogyatékos emberek gondjaira. Ebben az évben sorra alakultak a mozgássérült egyesületek. Az egyesületek már akkor is tisztában volt azzal, hogy a tagok nem csak tagkönyvre vágynak, hanem valami másra, többre. A mozgásban gátoltak problémái messze nem egyformák. Közös ugyan, hogy a mozgás mindegyiküknél kisebb-nagyobb mértékben beszűkül, de például óriási különbség az, hogy az egyik fajta mozgáskorlátozottság fáj, a másik pedig nem fáj. Természetes, hogy külön odafigyelést érdemelnek azok, akik fájdalmakkal birkóznak. Ezért történt az, hogy az első találkozót reumás betegek részére hoztuk létre. Ez lett a Bechterew Klub. Nagy előnyt jelentett a klub számára az ORFI-nak vezető orvosinak és tudósainak támogatása.

A főorvos asszony hosszú ideig két klubot vezetett. A Bechterew klubot és a Reuma klubot. Mivel mindkét betegségfajta a reumás mozgásszervi betegség csoporthoz tartozik, ezért 1988-ben egyesítettük a két klubot.

Az eltelt időben több mint 4000-en vettek részt a foglalkozásokon, amely jelenthet előadást és csoportos beszélgetést, múzeum-, vagy színházlátogatást, de kirándulásokat is. Eddig 14 alkalommal kirándultunk, melynek során megtettünk 5500 km-t autóbuszon és 100 km-t gyalog.

 Az előadói gárda színes és rangos. Orvosprofesszorok, közéleti személyiségek, művészek. Büszkék vagyunk költő barátunkra Vitó Zoltánra, aki az ismert szép verset írta hozzánk. Arra is büszkék vagyunk, hogy egy végzős gyógypedagógus hallgatónő klubunkról írta disszertációját. Külföldi vendégek is megtiszteltek minket.

Főorvos asszony 1985 tavaszán előadást tartott osztrák szomszédinknál és az osztrák egyesület lapjában cikke is megjelent. Részt veszünk az MBE, az NMRBE munkájában és tagja vagyunk a Nemzetközi Bechterew Szövetségnek, az ASIF-nak. Klubunk adatai az ASIF honlapján is megtalálhatók.

 A klubfoglalkozások rendszeres kísérője a torna. Neves gyógytornászok és főiskolai hallgatók irányítása és útmutatása után a torna napjainkra elérte a szakmai és emberi csúcsát, amit Princz Zoltán képvisel.

Úgy tűnik, kialakult a foglalkozásnak egy olyan szerkezete, melynek során a tavaszi találkozók „orvosi” jellegűek, az őszi sorozat pedig közéleti, társadalmi aktualitásokról szól, de az őszi sorozat sem nélkülözi az orvosi vonatkozásokat.

Végezetül a főorvos asszony szavait idézném: „Újrakezdeni mindent még reumásan is lehet!” A gondolatot Váci Mihály „valami nincs sehol” c. verse adta. Nincs ember a földön, akinek ne kellene minden nap mindent újra kezdeni, még azoknak is, akiknek látszólag nincs semmi bajuk.” Nekünk reumás betegeknek a batyunkkal van bajunk, amit magunkkal hordozunk. Jó lenne letenni ezt a terhet, de nem lehet. Az újrakezdés is csak vele együtt történhet. Szívós munkával,. Reménnyel, hittel, megbékélve, lecsillapodva.„

 Dr. Majtényi Sándor

korábbi kerületi szervezeti vezető