Kisfilmjeink

Egyesületünk az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. támogatásával három kisfilmet készített.

Az Egyesület vezetősége, a kerületi csoportok tagjai, valamint az Egyesület ifjúsági csoportja és az Egyesület munkatársai ülést tartottak a filmek témájának kiválasztásában. A témák kiválasztásában több szempont játszott szerepet.

Elsőként megnéztük azokat a területeket, amelyek tagjaink számára a legnagyobb problémát jelentették. Másodikként pedig megnéztük, hogy az Egyesület az adott problémakörben milyen segítséget tud nyújtani.

 

Emese története

  • A mozgássérült személyek bevonása a kerületi csoportokba

Ezek között szerepelt az, hogy a budapesti mozgássérült személyek még sokan nem találták meg helyi közösségeiket, ezért otthonukban elszigetelten élnek. Így tudatosság növelésükre, jogaik és lehetőségeik megismertetésére csak korlátozott lehetősége van egyesületünknek.

A segítség nélkül álló mozgássérült személyek számára az Egyesület kerületi csoportjai tudnak közösséget biztosítani, ezért vonzóvá kell tenni a csoportoz való csatlakozást. Be kell mutatni, hogy a helyi közösségek mit tudnak nyújtani tagjaik számára, hogy tudják az egyéneket megerősíteni.

 

Adj esélyt Marcinak!

  • A mozgássérült emberek foglalkoztatása

Kiemelt problémaként kezeltük a foglalkoztatás problémáját, azon belül is azt, hogy a fogyatékos személyek nem kapnak a végzettségüknek megfelelő állásokat. Ennek okát Egyesületünk abban látja, hogy a munkáltatók nem ismerik a fogyatékos személyek képességeit, nem adnak esélyt arra, hogy megmutathassák azokat különböző munkakörök betöltésével. Különösen aktuális ez a probléma a fiatal mozgássérült személyek körében, akik képzettsége már magasabb, mint a középkorú vagy idősebb korosztályé.

A film terjesztése mellett Egyesületünk tervezi, hogy a kialakítás alatt lévő Egyetemes Tervezés Információs és Kutatóközpontjában munkáltatók számára mutatja be azt a környezetet, amely mindenki számára megfelelő és a fogyatékos személyek speciális igényeit is kielégíti.

 

Mindennapok akadályai

  • Az épített környezet akadályai

A fogyatékos emberek társadalmi részvételének akadályai között Egyesületünk vezetősége és ifjúsági csoportja az épített környezet akadálymentességének hiányát jelölte meg. Az épített környezet fizikai akadályai nap mint nap nagy kihívások elé állítják a budapesti mozgássérült személyeket, megakadályozva azt, hogy másokkal egyenlő módon jussanak el a társadalmi élet színtereire. A pályázat által támogatott filmben a mozgássérült embereknek a fizikai akadályok legyőzésére kialakult találékonysága mind a környezeti akadályokra mind pedig a mozgássérült személyek kitartására ráirányítja a figyelmet. Budapesten az akadálymentes környezet kialakításának elősegítésére  Egyesületünk részt vesz a középületek akadálymentességének előkészítésében és monitorozásában is.  

 

 Ezt nem lehet kihagyni!

  • Fogyatékos szülők a családalapításról

 a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete megbízásából az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, készült el a kisfilm. 

A fogyatékos embereket nem biztatja környezete a gyermekvállalásra, mégis vannak, akik belevágnak.
A kisfilm fogyatékos nőket mutat be anyai szerepben.
Célunk annak motiválása, hogy a fogyatékos nők is vállaljanak gyerekeket, hiszen a speciális igényeiknek megfelelő feltételek mellett ők ugyan úgy képesek erre, mint ép társaik.