Gratulálunk Gombos Gábornak

- Egyesületi hír

Nagy örömmel és elismeréssel tájékoztatunk mindenkit, hogy Gombos Gábor független jogvédő, a Nalsar Jogi Egyetem (Hyderabad, India), valamint az Ír Galway Egyetem Fogyatékosjogi és Politikai Központjának óraadó egyetemi tanára Global Disability Activism Award életmű díjat kapott a fogyatékosságügy területén végzett tevékenységéért. A díjat Gerard Quinn, a  Lundi Egyetem Raoul Wallenberg professzora, az Ír Nemzeti Egyetem (Galway) Fogyatékosjogi és Politikai Központjának alapító igazgatója adta át.

 

CDLP Martin Naughton Emlékdíj

Első díjazott Gombos Gábor

A méltatást Gerard Quinn mondta el a Galway-i Egyetemen 2018. június 21-én

 

Amikor egy ember életéről és munkásságáról megemlékezünk, az a tendencia, hogy az illető minden eseményéről, minden hozzájárulásáról, lényének minden külső megnyilvánulásáról megemlékezünk. Én nem ezt fogom tenni. Egyrészt a lista túl hosszú. Másrészt pedig minden nyilvánosan elérhető. Így inkább megpróbálom megmutatni önöknek „Gábort, az embert” – a csodálatos élettörténet mögött álló személyt.

Gombos Gábor a ’vasfüggöny’ mögött fekvő Magyarországon jött világra. Bár ez pusztán meztelen hatalmat mutatott, ő mögélátott, és megtapasztalta és átérezte a kultúra emberi oldalát, mely sokkal szélesebb, mélyebb, sőt sokkal műveltebb, mint azt külső megjelenése sugározza. Gábor mindig a látszat mögé látott. Mindig meglátta a fényt a sötétség mögött.

És a fényt szokatlan módon és helyeken látta és látja meg. Nem tehetek jobbat, mint Csehovot idézem:

Ne mondd, hogy világít a hold; mutasd meg a törött üvegen megcsillanó fényt.

Gábor megtalálja az emberséget a törött helyek mélyén.

Nem kétséges, hogy az élet csodálatos fénye iránti érzékenysége az évek során – és különösen szeretett anyjától – rakódott rá. Szeretetének prizmáján keresztül emlékezik és érez, és ez a szeretet a mai napig tart és megérinti. Azt is mondhatjuk, hogy az élete a szeretetről szólt és szól – egy olyan élet, amely maga mögé lát, szembenéz az igazsággal és önmagát adja, hogy mások jobb életet élhessenek.

A vasfüggöny mögötti fiatalkor irracionalitása, sőt brutalitása nem vakította őt el az orosz kultúra gazdagságával és az ott élő emberekben lüktető emberséggel. Fizikusi végzettségével természetesen még közelebb került a szovjet pályához azáltal, hogy híres és mondhatni rendkívül tanulságos életet élt Szentpéterváron (korábban Leningrád).

A fizika tévedhetetlenné tette a logikátlansággal szemben – az olyan érvekkel szemben, amelyek nem indítottak el vitát, az olyan következtetésekkel szemben, amelyek inkább szerzőik feltételezéseiről árulkodnak, mintsem kemény bizonyítékokról. Ez különösen hasznos volt számára később az életben olyan területen, mint a mentális egészség, amely a logikátlanságról és a feltételezésről vált hírhedtté.

És a fizika rávilágított arra, hogy különböző keretek között lássa az igazságot. A referenciakeretek ugyanúgy változnak a fizikában is, mint a szociálpolitikában. A fizika által jóval azelőtt jól ismerte a változó kereteket, hogy az orvosi modellről a szociális modellre, az emberjogi modellre ’áttértek’.

Úgy érzem, Gábor valami mást vitt magával az oroszországi ott-tartózkodásából. Gábor olyan ember, aki minden érzékével érez. Mint sok Csehov karakter, ő is érzi az életet. Mielőtt bárki teljesen elemezhetné a helyzetet, ő érti azt. Mielőtt bárki megérthetné, hogyan éreznek az áldozatok, ő érzi. És még az ellenérvek előtt megérti azokat, tudja, honnan jönnek, és már készen is állnak a válaszreakciói.

Most valami mást említek. Talán a családjától örökölte, talán Oroszországban ragadt rá, de ösztönösen tudta, hogy a közvetlen támadások nem valószínű, hogy közvetlen eredményre vezetnek. Vagyis, rendkívül kifinomult érzéke van a változás pszichológiájához – a csekély érv szükségességéhez, hogy a létrehozott rend bajnokai saját magukba vetett hitüket megkérdőjelezzék. Láttam őt, ahogy mindezt sokféle fórumon nagy hatást elérve teszi. Mily nagy öröm ez – a status quo szigorú védelmezői, akik a Gáborral való találkozás után úgy sétálnak el, hogy megkérdőjelezik magukat és végül meghozzák saját következtetéseiket.

Francois Mitterand egyszer azt mondta Margaret Thatcherről: „Lehet, hogy olyan az ajka, mint Marilyn Monroe-é, de olyan a szeme, mint Caliguláé.” Ugyanúgy el lehet mondani Gáborról: „Miközben olyan kedves, mint Mr. Rogers, olyan meggyőző ereje van, mint Cicerónak.”

Mindezt és még sok mást hangsúlyosan megjelenítettek az ENSZ fogyatékosügyi egyezményének kidolgozása során. Túlélő közösségből jött és jól ismerte a hagyományos gondolkodás puszta erejét (amelyben nagyon erős kötődésű érdekek kapcsolódnak össze), tudta, hogyan kell úgy felépíteni egy érvelést, hogy egy erőteljes és valóban nagyon optimista elbeszélés alá gyűjtse az embereket.

Először akkor találkoztam Gáborral, amikor egy kormányküldöttségben ültem az egyezmény kidolgozásának egy szakaszában. Ez nem a ’normatárium’ – emberek, akik az abszolút értékekhez kötődnek, és akik leegyszerűsítik vagy megalkotják a válaszokat –, akik mozgásban tartják a világot. Nem, ők olyan emberek, mint Gábor, akik élettapasztalataikkal megteremtették hitelességüket. Olyan emberek, mint Gábor, akik merőben új ötlettel állnak elő. Olyan emberek, mint Gábor, akik nem fognak hamis állításokat tenni, de időbe telik, hogy bevonják az embereket. Ez az, amitől működik. A legtöbb közalkalmazott tudja, mi a probléma. Nem kell feltétlenül halálra ostorozni magukat. Kényelmesen vállalni kell a kockázatot – belépni egy új területre – sőt, felfedezni valami újat magukról. A változás pszichológiája fontos. És Gábor nagy mestere volt ennek.

Vannak, akik házat, vagyont vagy egyéb kézzelfogható, személyes vagyontárgyat hagynak maguk után. Csak kevesen hagynak hátra olyan eszméket, amelyek életeket változtatnak meg, és amelyek idővel folyamatosan kibontakoznak, hogy a létezés egy teljesen más módját tárják elénk – új irányelvekkel és törvényekkel kísérve. Mint egy rózsa, amely az idő múlásával egyre jobban ragyog. Ezt tette Gábor.

Az eszmék furcsa dolgok. Új magaslatokat nyitnak meg. Lehetőségek egész tárházát mutatják és változtatják meg. Arra sarkallják az embereket, hogy másképp tekintsenek a világra. Egyszerre lehetővé teszik azt, ami lehetetlennek tűnt. Ez egy megindító költészet. Gábor élete megindító költészet volt, és most is az.

A 12. cikk (autonómia) és a 14. cikk (szabadság) olyanok, mint Aladdin barlangja, amely folyamatosan eszméket ad. Ez az emberség és a személyiség új szemléletének hordozója. Lassan, de biztosan mozgásba lendül a világkultúra. Ki tehetett volna ilyesmit? Talán Thomas Jefferson a Függetlenségi Nyilatkozat magiszteri szavaival. Talán Gandhi, aki az erőszakmentes ellenállást hirdette. Talán Szolzsenyicin, amikor művelt tollával széttépte az egyik rendszer brutalitását és biztosan felgyorsította annak összeomlását. Gábor, azt mondom, hogy a változások, amik hozzád fűződnek, nem kevésbé behatóak és forradalmiak – forradalmiak abban az értelemben, hogy az emberi felszabaduláshoz vezető utat Te fektetted le.

Biztosak lehetünk benne, hogy ezt másokkal együtt tetted. A pozitív változást Veled együtt elhozó partnered – Amita Dhanda – is itt van velünk ma este. A ma este épp ezért különleges, mert ő itt van. Az ENSZ-ben vele alkotott párosotok igazi öröm volt. Azt hiszem, nem túlzás, amikor azt mondom, hogy a te lelki otthonod India. Ezen honfitársaddal, Kőrösi Csoma Sándorral osztozol, aki nagy tiszteletnek örvend Indiában. Te nagyon is egy cipőben jársz vele.

És miután elkészült az egyezmény, ENSZ-bizottsági tag voltál. Mint ilyen, olyan eszmék atyja lettél, amelyek előidézték az egyezmény, valamint a 12. és a 14. cikk megszületését. Az eredeti 12. cikket kidolgozó munkacsoport társelnöke voltál. Lenyűgöző munkát végeztél terepen Magyarországon a Lélek hangja csoporttal és más csoportokkal. Mennyire jellemző Rád, hogy ezt a Lélek hangjának neveznéd.

Számtalan és inspiráló beszélgetést adtál itt, a nyári iskolánkban. Egyébként, és azt hiszem, velem együtt osztod ezt Gábor, utálom azt az elképzelést, miszerint előregyártott ’tanulási eredmények’ kellene lenniük az oktatásban. Az igazság az, hogy egyszerűen nem tudjuk, milyen magot ültetünk el, hogyan nő, vagy akár azt, mikor hajt ki. Nem kellene úgy tennünk, mintha tudnánk. Ez az oktatás valódi szépsége.

Sok embert láttam úgy elmenni, miután meghallgattak Téged, hogy elbűvölték őket azok az új lehetőségek, amikről eddig még csak nem is álmodtak. Sokan közülük a szélesebb társadalomban végbemenő változás fontos tényezőivé váltak. Ez fontos. De az a tény, hogy a lelkükig hatoltál, felszabadítottál bennük valamit, és különösen az, hogy lehetővé tetted számukra, hogy megengedjék maguknak a másképp gondolkodást, azt hiszem, végső soron még fontosabb számodra és számukra.

Az, hogy számos alkalommal megjelentél nyilvános rendezvényeken és konferenciákon itt, Írországban a teljesen elavult cselekvőképességi törvényünk reformjáról, óriási szerepet játszott a változásban. Nem játszottál kis szerepet abban, hogy segíts nekünk Európa első támogatott döntéshozatali törvényének bevezetésében. Nem tökéletes – semmi sem lesz az soha. De az igazán lenyűgöző dolog Benned az, hogy elfogadod a tökéletlenséget – és ebben valóban ismered az emberi állapotot. És azt is hiszed, hogy az eszmék végül győzedelmeskednek. Világképedről mondhatjuk, hogy hegeliánus – egy emberi tényező, aki az emberség legjobb angyalain alapuló tiszta eszméket fejleszti és tisztán tevékenykedik egy tökéletlen világban. Ahogy Szolzsenyicin mondta egyszer:

A jó és a gonosz közötti küzdelem minden ember szívén áthalad.

Sok megpróbáltatásod és nehézséged volt. Mindig tanulsz – folyamatosan tanulsz, és különösen saját magadat képezve. Mindannyian szeretünk és csodálunk Téged ezért.

Gábor, megosztottam ezt a piszkozatot néhány emberrel, és itt van az egyik gyönyörű válasz:

„Tudja, Gábor volt az, aki megismertetett engem a mozgalommal. Utolsó éves joghallgató voltam, és ő Washingtonba jött előadást tartani az emberi jogvédők egy csoportjának tagjaként, akiket Kerry Kennedy Cuomo a Speak Truth to Power című könyvében kihangsúlyoz. Harmadéves joghallgatónak álcázott, zárkózott felhasználó/túlélő voltam, és hogy hallottam beszélni, megváltoztatta az életemet. Első alkalommal láttam valakit „súlyos pszichiátriai diagnózissal” (ez azelőtt volt, hogy a „pszichoszociális fogyatékosság” kifejezést széles körben használták – az Egyezményről szóló tárgyalások megkezdése előtt), aki őszintén beszélt a tapasztalatairól. Mielőtt Gáborral találkoztam, nem volt példaképem. Nem ismertem egyetlen olyan embert sem, akit „súlyos mentális betegséggel” diagnosztizáltak, és aki boldogult a világban. Gábor reményt adott nekem, hogy hozzáadhatok a világhoz, hogy az életem több lehet, mint egy egész életen át tartó gyógykezelésre és alacsony elvárásokra vonatkozó prognózis. Az elmúlt két évtizedben Gábor továbbra is példakép és mentor maradt, és néhány legkedvesebb emlékem az, amikor együtt dolgozhattam vele. Kérem, adja át szívélyes üdvözletemet.”

Gábor, szíveket és elméket ily módon megérinteni puszta varázslat.

Nem arról vagyok híres, hogy jártas vagyok a költészetben. De újra csak azt mondom, Te – az életed – költészet!

Végezetül egy 2000 évvel ezelőtt, az emberiség nagy virágzásában, Görögországban íródott, kedvenc Aiszkhülosz-versemmel zárom beszédemet. Arról a békéről szól, amely csak mély fájdalomból származhat – sőt, jóval a fájdalom okának megszüntetése után.

“He who learns must suffer

 Even in our sleep, pain which cannot forget

 falls drop by drop upon the heart

 Until in our own despair, against our will

 comes wisdom through the awful grace of God.”

Gábor, a fájdalmat bölcsességgé formáltad, és a még nem született, fogyatékossággal élők számtalan generációja fog Neked köszönetet mondani.

Hölgyeim és uraim, azoknak, akik úgy ismerték, szerették, sőt, csodálták Martin Naughtont, mint én, bemutatom önöknek Gombos Gábort, a Martin Naughton Emlékdíj igazán méltó első díjazottját.

 

Mozgássérültek Budapesti Egyesülete

Közösségi megosztás