A Békásmegyeri szervezet 2017. évi beszámolója, 2018. évi tervek

- Csoport híre

Kerületi szervezetünk célja, hogy támogassa a fogyatékossággal élő, mozgássérült embereket, hogy élményekben gazdag programokat biztosítsunk azoknak, akik csak nehezen tudnak kimozdulni az otthonukból.

2017-ben a szokásos módon együtt ünnepeltük a Húsvétot, majd ellátogattunk a szlovákiai Párkányba. Novemberben közösen emlékeztünk hallottainkra. Karácsonyi ünnepségünkön a klubunknak otthont adó Veres Péter Gimnázium diákjai immár hagyományosan műsort adtak csoportunknak. Az ünnepségen az önkormányzat jóvoltából kis karácsonyi csomaggal tudtunk kedveskedni tagjainknak.

2018-ban is szeretnénk a hagyományos húsvéti és karácsonyi ünnepségünket megtartani, és – anyagi lehetőségeinktől függően – kirándulásokat, kulturális programokat szervezni.

Közösségi megosztás